Joachim Löw, a német labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya szerint a szurkolók és a játékosok számára is emlékezetes marad ez a világbajnokság. A tréner szerint a tegnapi harmadik helyért lejátszott összecsapáson mindkét együttes keményen küzdött a sikerért, de akkor mutatkozott meg igazán, hogy milyen erős a német csapat, amikor hátrányba kerültek."Csak az igazi bajnokok képesek felállni a padlóról!" - mondta Löw a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. "Nekünk most sikerült, elégedett lehetek, hogy megnyertük az utolsó mérkőzést, mert szerettünk volna győzelemmel távozni a világbajnokságtól. A döntőbe akartunk kerülni, de így sem lehetünk elégedetlenek, mert emlékezetes maradt ez a világbajnokság nekünk!" A kapitány külön kiemelte, hogy fiatal játékosai remekül teljesítettek a tornán: "Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy csapatom a pályán és azon kívül is nagyszerűen viselkedett, csodálatos volt. A játékosok felvonultatták kiváló egyéniségüket és bátorságukat, valamint tisztelték egymást. Minden meccsen megmutatták, hogy egymásért küzdenek. A spanyoloktól elszenvedett vereség után mindenki szörnyen érezte magát, de nem kell csalódottnak lennünk, jó érzésekkel utazhatunk haza" |